| Endíviasaláta |
|
Először eltávolítjuk a saláta külső leveleit és a vastag ereket. Majd a leveleket vékony csíkokra vágjuk. Ha túl keserű az ízük, kb. 20 percre áztassuk vízbe. Közben hámozzuk meg a narancsokat, és bontsuk ki a gerezdeket a vékony hártyarétegből. Az endíviát tegyük salátástálba. Az öntethez keverjük össze a tejszínt, a mustárt, a sót és a borsot, illetve ízlés szerint a cayenne-i borsot. Öntsük a salátára és forgassuk össze. Ezután tegyük rá a narancsgerezdeket. Más változat az endíviasalátára: Metéljünk csíkokra egy fej endíviasalátát, és főzzük sós vízben 10 percig. Közben kockázzunk fel 10 dkg füstölt szalonnát, olvasszuk ki a zsírját és pirítsunk meg benne 1 fej hagymát. Tegyük bele a salátát, majd ízesítsük sóval, borssal, késhegynyi mustárral és pároljuk. Endíviasaláta - Hozzávalók: 30 dkg endívia, 2 narancs, 2 dl tejszín, 2 kiskanál mustár, só, bors, cayenne-i bors (ízlés szerint) Küldjenek Önök is recepteket! |
